2010. május 5., szerda

A DVTK - Nyíregyháza előtt

Minden bizonnnyal két kérdéssel le lehet írni a mai meccset. Megmarad-e a matematikai esély a bennmaradásra, illetve magunkkal rántjuk-e a Nyíregyházát?

Bízom benne, nyer a csapat, mert az mindig jó, ha nyer. Próbáltam magam a Lazio szurkolói helyébe képzelni, akik a sajátjaik ellen szurkoltak, csak nehogy a Roma legyen a bajnok és arra jutottam, ez nekem nem menne, mert a DVTK-t sokkal jobban szeretem, mint amennyire bármelyik másik csapatot gyűlölöm. Persze itt elsősorban nem a gyűlölet lenne a mozgatórugó, hanem az, ha a Nyíregyháza és mi esünk ki, akkor tutira egymás vérét szívjuk jövőre az NB II. Keleti csoportjában, ahol az egyik elbukik. (Gondolatkísérlet: ha a Keleti csoportba kerül a DVTK és a Nyíregyháza, a REAC pedig nem jut fel, akkor utóbbi átkéri magát a Nyugati csoportba.)

Ennek ellenére nem tudok a DVTK ellen szurkolni, és ha racionálisan végiggondolkodom, akkor is az jön ki, hogy egy esetlegesen Miskolcon megszerzett 3 pont sem elég a Nyíregyházának, tehát a végeredmény ugyanaz. Ahogy Tóth Laci mondta: mind a két csapat önerőből jutott el idáig, nem kell itt senkit segíteni a kiesésben.

És hogy mire számítok ma? Két forgatókönyv van előttem: az egyik szerint nyögvenyelős meccsen nyer az egyik csapat (nevezzük DVTK-nak), vagy döntetlen, a másik szerint viszont az eldőlni látszó kérdések miatt felszabadultan játszik és magabiztosan győz az egyik csapat (nevezzük DVTK-nak). Az biztos, a lelátón az eddigi legunalmasabb találkozó lesz, ha tíznél több vendégnéző feltűnik, az már a csoda kategória, míg hazai oldalon egy gólfesztivál oldhatja egy kicsit a szörnyű hangulatot. Ha kérhetek, akkor azt szeretném, hogy ne kerüljünk már az elején hátrányba!

6 megjegyzés:

  1. Bár itt kicsit off, de itt most jobban szem előtt van:

    Üdv mindenkinek!

    Egy pincében a papírhulladék között akadtam rá Az 50 éves DVTK ill. a 70. évfordulóra kiadott többnyelvű füzetre, és természetesen nem hagyhattam sorsára egyiket sem.

    Az 50 éves DVTK (64 MB - PDF)
    http://www.megaupload.com/?d=Y7VXYQ3K

    DVTK '80 (8 MB - PDF)
    http://www.megaupload.com/?d=BO2K3SV3

    Ezekkel szeretnék - kicsit megkésve - hozzájárulni a csapat jubileumához, ha már a csapatban mostanában nem sok örömünket lelhetjük.

    Mindenkinek kellemes nosztalgiázást illetve ismerkedést a dicső múlttal!

    VálaszTörlés
  2. Mai nap egyetlen üde színfoltjai, köszönjük neked.

    kp.

    VálaszTörlés
  3. de azt azért hozzátenném, hogy az én cseszegetésem nélkül karácsonyra se szkenelte volna be. ;))

    VálaszTörlés
  4. felrakhatom a webmúzeumra?
    persze forrás megjelöléssel?

    VálaszTörlés
  5. Persze, mehet a webmúzeumra, meg bárhova (engem, mint forrást nem szükséges feltüntetni, az érdem a kiadványok íróit és szerkesztőit illeti), jusson el minél több piros-fehér szívűhöz :)

    VálaszTörlés
  6. http://100ev.uw.hu/pdfek/50ev.html


    akkor engedelmetekkel, fiúk, ma volt egy kis időm, elkészült.
    szétszabdaltam az olvasásra letöltéshez kedvezőbb méretekre.

    VálaszTörlés