2010. december 11., szombat

Volt egyszer egy szezonzáró (DVTK - Orosháza 5-0)

Nem tegnap volt, nem is ezen a héten, de mindenképpen írni akarok a szezonzáróról is.

George Menougong két gólt lőtt (Fotó: BOON)

Kötelező győzelem volt, mint ahogy mostanában mindegyik az. Azonban előre sejteni lehetett, nem lesz sétagalopp és a meccs első részében eszembe jutott a statisztika, hogy amikor a DVTK hátrányba került, akkor veszített is. Támadott a Diósgyőr, de igazi helyzetei az Orosházának voltak, és bizony nagy szükség volt Radošra, mégha a védései a bravúr kategóriát nem is érték el. A megromlott szurkolók-csapat viszony miatt kellemes csalódás volt, hogy nem az első vendég-lehetőség után jött a lelátóról a kritika, még csak nem is a második, hanem a harmadik után fogyott el a közönség türelme. Nagy tüntetés nem volt, de ezért is jókor jött a vezető gól.

A meccs előtt azt írtam, "most is jobban bízom a kiugrásokban" (és "megint elsülhet valakinek a lába", mégha ekkora bombagólra nem is számítottam, de erről később) és valóban, a DVTK ezzel próbálkozott, eleinte eredménytelenül. Azonban később kicsit változott a helyzet, amiből elsőre az tűnt fel, hogy Radoš nem a szélső védőknek passzol, hanem kirúgja a labdát messze előre. És a többiek sem a szélen settenkedő középpályások, esetleg kiugrásra kész csatároknak adják a labdát, hanem egyszerűen felívelik a középpálya és a védelem közé. Benczés Miki kritizálta George-ot, hogy miért lépett vissza, mert ezzel létszámhátrányba hozta magát a védője és a két védekező középpályás közt, mégis egy ilyen szituáció után indult az első góllal záródó támadás. George birtokba vette a labdát, Doboshoz passzolt, aki gólhelyzetben nem adta tovább, hanem lőtt. A kapufáról kijövőt Roszelt fejelte a hálóba. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs, jó nagy túlzással az maradt kérdés, hogy egy Kazincbarcika elleni unalmas játszadozás következik, vagy lehet javítani a gólkülönbséget. Szerencsére az utóbbi történt.

Ehhez nem csak számszakilag kellett Lippai gólja, hanem utólag úgy gondolom, 2-0-ás hátrányban már az orosháziak is tisztában voltak vele, hogy ők itt pontot nem szereznek. Még mielőtt Lippai góljáról írnék, meg kell jegyezni, hogy a gólparádéhoz kellett az Orosháza is, mert rendkívül közönségbarát módon nem álltak be védekezni a második félidőben, hanem úgy támadtak, mintha lett volna esélyük. Persze gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, de legalább teret nyitottak a diósgyőri támadásoknak.

És akkor Lippai gólja. A kanyarból az látszott, hogy egy kipattanó után Lippai lő, a kapus csak az egyik kezét tudja felemelni, azt sem túl nagy sikerrel, és máris a hálóban a labda, 2-0 ide. Számomra a videófelvételen jött le, hogy nem a kapus volt lassú, hanem irgalmatlan nagyra sikerült a löket. Kár, hogy nem mért le senki, mennyivel ment a labda. Egy régi Buliga-szabadrúgás jut eszembe (1996?, 1997?), amikor Szombathelyen ~160 km/h-s sebességgel lőtt egy szabadrúgást. Most a labda talán még annál is gyorsabb volt.

A második félidő sima volt, de annyira azért nem élvezetes. Talán leginkább egy gyenge csapat elleni edzőmeccsre hasonlított, ahol a közvetlen gól előtti szituációt mindig megelőzött egy baki a vendégek részéről. Nem akarom a diósgyőri játékosok érdemeit kisebbíteni, mert arról senki nem tehet, hogy a vendégek kapusáról kipattant a labda, de a tény az tény. Ami miatt viszont dicséret illeti a csapatot, hogy kikényszerítette ezeket a hibákat, mert hogy előző példánknál maradjunk, a hazaadást ritkán ejti ki a kapus, ellenben egy erős lövésnél előfordul. George rúgott kettőt, ezzel ő lett a házi gólkirály, és végre Granát is megszerezte az első találatát. Neki biztosan nem jött jókor, hogy véget ért a szezon.

Tervezek egy értékelő posztot, ezért most csak annyit, hogy a győzelemmel a DVTK a 3. helyen áll 7 ponttal a Nyíregyháza mögött. Ez nem lenne behozhatatlan hátrány, de egész másként néz ki az ábra, ha azt látjuk, a legnagyobb vetélytárs az egész ősz során összesen 9 pontot veszített. Soknak tűnik, a feljutás reményéhez mindenképpen kell részünkről egy közel tökéletes tavasz, valamint egy elég mély és hosszú hullámvölgy a nyíregyháziaktól.

A játékosonkénti értékelésre ilyen távolságból már nem vállalkozok, így elmarad Gal méltatása, akinek nagyon sok fontos szerelése volt.

Viszont írok még néhány mondatot Martini Emilről, aki Hollósy Andrást helyettesítette. Nekem tetszett amit csinált, megdolgozott a pénzéért. Lehet, túlbeszélte magát, de egy ilyen meccsen, ahol ennyire passzív a meccs előtt a közönség ez simán belefér. Ha a feje tetejére áll, akkor sem jön össze egy felelgetős, ezúttal a sok beszéd volt a szórakoztatóbb.

1 megjegyzés:

  1. ha minden igaz, ez egy olyan félszezon volt, amikor minden meccset ugyanabban a mezvariációban játszottuk végig, akár itthon, akár idegenben.
    ez elsőre nem tűnik nagy dolognak, de szerintem ilyen nem nagyon történt még idáig, hogy akár csak a sportszár ne változzon.

    VálaszTörlés