2010. július 22., csütörtök

In memoriam Gödör

Tegnap - is - kinéztem a DVTK edzésére, és mivel korán érkeztem, volt időm sétálni egyet. Meglepve vettem észre, hogy az uszoda mögött elkezdték bontani a Gödör néven emlegetett salakos edzőpályát.


A területet a Tesco vette meg, áruházat épít, a kapott pénzt pedig már el is költötte a város (vagy a jégcsarnok vagy az új tribün vagy mindkettő építésénél). Ez régóta ismert, ezért nem is megyek el abban az irányban, hogy jó-e, így kellett-e lennie, satöbbi.


Ehelyett nosztalgiázom egy kicsit.

Mit is jelent a Gödör? Elsősorban a hideg téli edzőmeccsket, amikor sokadmagammal ott fagyoskodtunk a lelátónak kinevezett domboldalon a többé-kevésbé letakarított, de játékra így is, úgy is kevéssé alkalmas fagyott salak körül. Jöttek a játékosok, próbáltuk kitalálni ki kicsoda, sapkában, harisnyában néha még a régi kedvenceket is alig ismertük meg. (Egy örökbecsű lelátói szösszenet: - Mit csinál az a hülye néger? - Nem néger az, csak fekete harisnya van rajta!) Ez máig sem változott, sőt, amig nem tv-ből, újságból jól ismert éljátékosokat igazolunk, így is lesz - sokáig. Viszont megépült "a" műfüves edzőpálya, azóta a Gödör funkcióját vesztette.

A második kép, ami beugrik, a DVTK SE bajnokija. Újszülöttek kedvéért írom, hogy ez a Miskolc Körzeti Bajnokságban induló amatőr csapat volt a DFC 2000-es megszűnése után. A 2000-2001-es bajnokság őszi szezonjában a csapat többször is játszott a stadion centerpályáján (kép a Szirma elleni idénynyitóról) - az NB III-as Borsod Volán előmeccseként megrendezett találkozó után a nézők nagy része hazament -, tavasszal viszont többnyire a salakos pályák egyike jutott. Akkor sem tudtam milyen okból, néha a Gödörben, máskor a hátsó salakos pályán került sor a bajnokikra.

Harmadik kép lehetne, hogy én is játszottam ezen a pályán. De az a kép hiányzik. Minden bizonnyal így történt, hiszen iskolásként vagy kispályás szurkolói házibajnokságban játszottam valamelyik salakon, de már olyan régen volt, hogy nem emlékszem pontosan a helyszínre.

1 megjegyzés:

  1. http://1910.hu/modules/coppermine/albums/userpics/HPIM3208.jpg

    pedig itt volt az a gödörben :-)

    VálaszTörlés