2010. július 30., péntek

"Leisztinger menti meg a DVTK-t, vagy fordítva"?

Régebben két érzelem váltakozott bennünk, hétköznapi szurkolókban, akik egyúttal az (akkori egyértelműen) elsőszámú napilap olvasói is voltunk: a szomorúság, hogy a Népszabadság a magyar bajnokság kapcsán sose ír a Diósgyőrről, illetve a csalódottság, amikor néha mégis írt... mert azt vagy valami atomgyenge meccs kapcsán tette (fatális, hogy ahányszor Hegyi Iván vagy valamely kollégája idelátogatott, mindig az volt), de méginkább válság, csőd, adósság, megszűnés apropóján.
Mai számában ismét ír a DVTK-ról, legalábbis érintőlegesen, a jelenleg is mérvadó lap, a címlapon is beharangozzák a 4. oldalt elfoglaló terjedelmes cikket. Sőt, az újság online változatában jelen pillanatban épp a miskolci leisztingeres anyag a fő téma, a nyitókép a címoldal tetején. (Más kérdés, hogy a főcím a nem a focira, sem a klubra utal, hanem a pártpolitikai összefüggésekre.)


A cikk egyik illusztrációjának - a másik az Andrássy úti stadiont ábrázolja - köszönhetően végre magam is láthatom, kiről is van szó, kiről beszélünk hetek, hónapok óta úgy, mint ha régi ismerős lenne: te, hallottad, jön a Leisztinger. Mert bevallom, én életemben nem láttam még őt, sose találkoztam vele, és a magyarországi milliárdosok között se forgolódom haverilag. (Miközben drága szurkolóink úgy tárgyalják ki a netes fórumokon, hogy ki éppen hanyadik a gazdagsági ranglistán, mintha éppen önmagukhoz képest helyeznék el az egyébként csak a tévéből, sajtóból hallott vállalkozóneveket... "Csányi ikszedik? Na dolog! Én meg a 6 millió 437 ezer 212-dik vagyok.")


Na szóval itt egy az úgynevezett befektető, akinek most már minden jel szerint eladódik szeretett klubunk, és ez a legtöbb ember szerint jó. Nem tudom, miért, de ha ennyien mondják, akkor én is hajlamos vagyok elhinni. Egyébként hogy révbe ért a jóideje húzódó üzlet, azt ebben a percben csak szintén elhinni tudom, mert hivatalos infó, de még bennfentes füles sem jutott el hozzám. (Ellenben a csütörtöki edzésen megsúgta egy barátom, hogy előző nap "tutira" lezajlott a szerződéskötés, méghozzá a Palotaszállóban, mert ezt egy lillafüredi pincér mondta neki. Akik pedig évszázados tapasztalat szerint, ugyebár, a borbélyok és taxisofőrök mellett minden titkok nagyhatalmú tudói.)

Még egy képet idecitálnék, merthogy lassan egy esztendeje vár rá, hogy publikáljam. Emlékezhetünk, 2009 nyarán is repkedtek a nevek, hogy ki mindenki jön ide kamatoztatni a pénzét, miféle menő cégek döntenek majd úgy, hogy a legjobb dolog a nyereségüket Diósgyőrben elverni... Akkor fotóztam le a mókás "egybeesést": a motorgarázsunk melletti kisbolt hulladéka gyűlt össze véletlenszerű konstellációban a panelházi lépcső alatt, és a dobozok, pontosabban a márkanevek szinte mintha a DVTK majdani tulajdonosi/támogatói körét rajzolták volna ki... Aztán mégse így lett.


Az Arago Zrt.-vel kapcsolatos ilyesfajta fényképet nem tudok produkálni. Fogalmam sincs, mit "gyártanak". Nem érték el eddig a fogyasztói ingerküszöbömet. (Pláne ha netán milliárdos ingatlanokkal foglalkoznak, tényleg nem tudom.) Akárhogy is, valamit le kell tenniük az asztalra, hogy amit vállaltak, az - felénk - tényleg eladható legyen.

1 megjegyzés:

  1. @wmitty: Itt olvashatsz az Aragóról: http://arago.co.hu/hu/cegtortenet.html

    Egyébként jó holdinghoz illően maga a cég "semmit" nem csinál, viszont pl. a HUNGUEST Hotels Rt. nevét biztosan ismered (51%-ban az övék). Biztosan innen származik az említett történetben a Palotaszállós szál is.

    VálaszTörlés