2011. szeptember 8., csütörtök

Miért pont Tisza Tibi?

Visszatért Tisza Tibi Diósgyőrbe és azt látom, mindenki óriási várakozással tekint a játéka elé. Pedig volt már rá példa jó sok a focitörténelem során, hogy egy játékos, edző visszatért korábbi sikerei helyszínére, de megismételni már nem sikerült az eredményeket. Tornyi Barnabást mondhatnám legutóbbi példának, de most nem róla lesz szó.

Hanem Tisza Tibiről.


Van egy jó csapatunk, amelyik újonchoz mérten hozza is az eredményeket. Vannak sztárjaink, akinek a nevét kórusban kiáltja a közönség és minden lehetséges alkalommal autogramot kér tőlük, közös fotót készít velük. Ehhez képest Tisza Tibit úgy várja mindenki, mint a messiást. (Volt egy szavazás a hivatalos honlapon 41% vár tőle minimum 10 gólt, míg másik 40% 6-10 találatot. És a hétfői edzésen is majd' félszáz szurkoló ült a lelátón, máskor nincsenek ennyien.) Ez számomra sokáig érthetetlen volt, de leesett végül.

Amikor Tisza Tibi 2004-ben Diósgyőrbe érkezett egy fiatal, tehetséges játékos volt, aki másfél év alatt bebizonyította, focista lesz belőle. Most, amikor visszaért, már ötszörös válogatott játékos, aki még mindig csak 26 éves, tehát emberi számítás szerint előtte profi pályafutásának nagyobbik része.

Itt a lényeg: mikor igazoltunk előtte olyan magyar válogatott játékost, akinek esélye volt arra, hogy újra magára öltse a nemzeti csapat mezét/gyarapítsa válogatottságai számát/meghívót kapjon szövetségi kapitánytól? (Tényleg, össze kellene állítani a foci közhelyszótárat, nem lenne kis munka...)

Sebők Vilmos, Horváth Ferenc, Tóth Mihály, Pintér Zoltán már túl volt pályafutása csúcsán, mikor a DVTK-ban játszott, Köteles László pedig éppen innen került be a válogatott keretbe, mégha pályára nem is lépett soha (2011. szeptember 8-ig).

No, mikor?

1998-ban. Egressy Gábor volt ebből a szempontból hasonló kaliberű, mert ő már kilencszeres válogatottként érkezett és máig utolsó játékosként a Diósgyőrt képviselte a válogatottban öt alkalommal, majd még hetet hozzátett később az MTK és a ZTE játékosaként (adatok innen), mielőtt 2005-ben újra a DVTK játékosa lett volna. Éppen Tisza Tibi csatártársként.

Így azért már érthető a lelkesedés és bízom benne, meg is hálálja!

(Segítsetek, Egressy előtt volt egyáltalán más, aki válogatottként érkezett és utána is játszott a válogatottban? Pintér Attila úgyszintén a Sebők-Horváth-Tóth vonulat képviselője, más pedig nem rémlik.)

2 megjegyzés:

  1. Aki Diósgyőrben válogatott lett Egressy-n kívül, az mind itt lett először.

    VálaszTörlés
  2. Elek, Kádár, Lipták, Koman, Rudolf de ők akkoriban még nem voltak aktuálisak. :)

    VálaszTörlés