Egy élvezetes meccs (DVTK - Makó 5-0)

Régen láttam ennyire szórakoztató félidőt, mint ami a DVTK - Makó első játékrésze volt. Nem kell különösebben ecsetelni, hogy milyen a magyar foci, azon belül az NB II., nem kényeztetnek el minket. De azért jó a sport, mert egy koncerttel ellentétben itt nem jól kell játszani, hanem csak az ellenfélnél jobban. De ugye ismerős a szituáció, hogy egy forró nyári melegben (vagy éppen csontig hatoló téli hidegben) lejátszott edzőmeccsen a 8. gólnak már csak megszokásból tapsol az ember, hiszen az az ellenfél arcpirító hibájából esett sokadik találat?

A DVTK - Makó meccs első félideje nem ilyen volt. Persze nem állítom azt, hogy a makóiak BL színvonalat képviseltek, de nem saját magukat verték meg, hanem a DVTK egyszerűen klasszisokkal jobb volt. Az nem kérdés, hogy osztálykülönbség mutatkozott a két csapat közt, maximum az, hogy hány osztály. Ez a különbség elsősorban abban mutatkozott meg, hogy testben és fejben egész egyszerűen gyorsabb volt a DVTK összes játékosa. És óriási volt a technikai fölény is. A magyar foci - egyik - nagy problémája, hogy nagyon kevés a tiszta játékidő. Ezért részben a bírók a felelősek, mert minden apróság miatt sípolnak, másrészt a játékosok, akik sokszor nagyon gyatrán passzolnak és sokat megy ki a labda. Ezen a meccsen viszont azt éreztem, hogy folyamatos a játék, a passzok nem megakasztják, hanem éppen előre viszik a támadásokat és több hosszú indítással is sikerült zavart okozni az ellenfél védelmében.

A második félidő már kicsit laposabb volt, de elsősorban az ellenfél hibájából. Nagyon visszaálltak, nem hagytak teret a játékra, így látványos foci helyett eredményes focit láttunk. Ismét bejött a pontrúgás utáni szituáció. Többször akartam már írni, de valahogy mindig kimaradt: érdemes megfigyelni, hogy általában nem véletlenül kerül szögletre a labda a gól előtt, hanem egy-egy nagy lövésnél örül a kapus, hogy "csak" szöglet és nem gól. Aztán egy perccel később megbánja.

Nagyjából arról szól a poszt, hogy az első félidőben volt a szép játék és a második félidőben jöttek a gólok. Ennek ellenére maguk a gólok nagyon szépek voltak. És itt nem arra gondolok, hogy Granát milyen szépen lőtt a kapus feje fölött, mert a bombagólokról az a véleményem, hogy ha valaki elég sokszor próbálkozik, akkor a megye 1-ben is lőhet nagy gólt. A különbség a jó és a kevésbé jó játékos közt az, hogy van, aki szezononként bikázik 1-2 gólt, más pedig pályafutása alatt. Ezért számomra az a szép gól, amit kijátszik a csapat. Granáté ilyen volt, mert Vadász nagyszerűen hozta a fel a labdát, Arze okosan tette Lippai elé, aki nagyszerűen ugratta ki Granátot és utána már jöhetett a bomba. Úgyszintén Gohér gólja, ami nem bomba volt, mert nagyon ügyesen tolt egyet úgy a labdán, hogy már nem is kellett erősen lőni.

Játékosonkénti értékelés

Ivan Radoš: Volt egy nagy védése, amúgy nem sok dolga akadt. Ha 0-0 az állás, biztosan nem cseréli le Benczés Miki.

Vadász Viktor: A védelemből ő a legkevésbé támadó szellemű játékos (lásd még, mindenki lőtt már gólt, őt kivéve), ezért volt különösen szembetűnő, hogy mennyi akció indult tőle. És most már feltűnt az ellenfél 16-osánál is, igaz még nem helyzetben, hanem beadással.
Igor Gal: Hátul neki sem akadt sok dolga, többnyire biztosított.
Savo Raković: Hasonlóan Galhoz. Egy olyan jelenet ugrik még be, amikor egy szimpla szabadrúgásnál, amiből azért jó sok van egy meccsen egyszer csak azt vettem észre, hogy mind a két középső védő az ellenfél 16-osánál helyezkedik. Ez sem volt kockázatos ezen a meccsen.
Gohér Gergő: Meglőtte második gólját, és ahogy írtam, külön öröm, hogy nem bombagól volt. Hátha ez meghozza a kedvét és máskor sem csak távolról kísérletezik és a többiek is bíznak benne, hogy a végén friss erőként feljön hátulról.

Vicente Arze: Nagyot játszott az első félidőben, a másodikban már nem tudta megismételni. Övé a meccs jelenete, ahogy kapufája előtt átvette a labdát, az zseniális volt. A foci már csak ilyen, nem abból lesz gól, ami szép. És ha az első percben belövi helyzetét...
Mohamadou Abdouraman: Mivel nem jött nagyon az ellenfél, ezúttal nem volt olyan látványos a játéka.
Lippai Ákos: Kettős teljesítményt nyújtott. A mezőnyben szuper volt, amilyen gólpasszt és passzokat adott, az kitűnő, a kapu előtt azonban mintha el lenne átkozva. Szerencsére a labdáit tudják hasznosítani a társak, így nem hiányoznak a góljai.
José Luque: Tulajdonképpen semmi különlegeset nem csinált: megvolt a szokásos gólpassza szögletből, amit szabadrúgás után maga harcolt ki. Azaz dehogynem, a makóiak szerintem ma is arról álmodnak, ha kicsit nehéz ételt vacsoráztak, hogy végre legalább szemmel tudták követni Arzét, amikor hirtelen eltűnt és jött helyette egy spanyol. Az oldalváltás majdnem egyből be is jött, hatalmas lövését azonabn a kapus bravúrral védte.

George Menougong: A mezőnyben neki is voltak jó megmozdulásai, de sokszor nem került gólhelyzetbe. Legnagyobb lövésnél a labda már-már túljutott a kapuson, de végül mégis elakadt. Az első gólpassz viszont az övé!
Granát Balázs: A csatárt a góljai minősítik. Nagyot és szépet lőtt és ezen kívül is volt helyzete, amiből nem sok híján duplázhatott volna.

Pál Szabolcs: Kell ennél jobb visszatérés, mint első érintésből gól? És ezt még megfejelte egy gólpasszal is. Lassan kiderül, mennyire volt hasznos igazolás a télen.
Tajti Norbert: Ha jól láttam, akkor kézzel nem is ért labdába az egész mérkőzésen. A hazaadásokat kiadogatta (amúgy is a cselezős kapusok közé tartozik), amikor védenie kellett, akkor azt is lábbal tette. Jól helyezkedett, de ismét idézem Brockhausert, akinek a ‘90-es években felvetették, hogy könnyű dolga volt, mert minden labdát belerúgtak: "Mit gondolnak, miért éppen ott álltam?"
Bacsa Patrik: Elvett tőle egy gólt a vendégek védője, de szerintem ő sem bánkódik.