2012. január 18., szerda

Groundhopping

DVTK-blog a blog neve, mert inkább a DVTK-ról szól, mint rólam, ugyanakkor blogként nem lehet teljesen független tőlem. Ha holnap más folytatná, akkor egészen biztos sokkal nagyobb lenne a változás, mintha mondjuk ugyanez a DVTK.eu-nál történne meg.

Eddig is szólt egy kicsit rólam ez a blog, de ebben a bejegyzésben fordítok egy az arányokon, amiért előre elnézést kérek.

A groundhopping tulajdonképpen egy jó szórakozás és nem hivatalos verseny, aminek még kőbe rögzített szabályai sincsenek. A lényeg, hogy minél több országban minél több focipályát (stadiont) keress fel és nézz meg ott egy meccset (de legalább egy félidőt).

Én nem vagyok hopper, ki nem hagynék egy DVTK mérkőzést azért, hogy két számomra idegen csapat meccsét nézzem. Ennek ellenére elég sok stadionban jártam már az elmúlt két évtizedben, lent megtaláljátok a listát. És a fenti két mondatból az is kiderül, hol szerepel ebben a történetben a DVTK: a pályák 99%-ám a Diósgyőr meccseit (is) láttam. A Szegedi Dózsa - Békéscsaba kupameccset és az öcsém U14-es hejőcsabai mérkőzéseit játszották olyan stadionban, ahol a DVTK meccsen nem jártam. És persze Sajópetri, ahol az azóta is sokat emlegetett edzői utasítást őrzöm valami helyi utánpótlásmeccsről: "rúgd rá, dombon van!"

Végül írhatnám azt, hogy jó lenne a százat elérni, de dehogy szeretném, jól megvagyok én az unalomig ismert NB I.-es stadionokkal, elég volt az NB II. változatossága! Viszont, ha külföldi túrák lehetősége adódna, akkor...


  1. Abaújszántó
  2. Akasztó
  3. Baktalórántháza
  4. Balassagyarmat
  5. Balmazújváros
  6. Békéscsaba (centerpálya és hátsó pálya)
  7. Boldva
  8. Budapest, Angyalföld
  9. Budapest, Bozsik Stadion
  10. Budapest, BKV Előre
  11. Budapest, BVSC stadion
  12. Budapest, Csepel
  13. Budapest, Hungária körút
  14. Budapest, Megyeri út
  15. Budapest, Üllői út
  16. Budapest, III. Kerület
  17. Cegléd
  18. Debrecen, Oláh Gábor utca
  19. Debrecen, Vágóhíd utca
  20. Demecser
  21. Dunaújváros
  22. Eger
  23. Felsőzsolca
  24. Gödöllő
  25. Győr, ETO
  26. Hajdúböszörmény
  27. Hajdúszoboszló
  28. Hajdúnánás
  29. Hangács
  30. Hatvan
  31. Hódmezővásárhely
  32. Jászberény
  33. Kaba
  34. Kazincbarcika
  35. Kiskőrös
  36. Kiskundorozsma
  37. Kecskemét, Széktói stadion
  38. Kisvárda
  39. Mályi
  40. Mezőkövesd
  41. Miskolc, Diósgyőri Stadion (center, kis füves, gödör, hátsó salakos, műfű, új műfű1)
  42. Miskolc, Hejőcsaba (füves, földes)
  43. Miskolc, Ifipálya2
  44. Miskolc, MEAFC (salakos)
  45. Miskolc, MVSC stadion (center, hátsó salakos2)
  46. Nagykanizsa
  47. Nyíregyháza
  48. Orosháza
  49. Paks
  50. Palotás
  51. Parndorf
  52. Pápa
  53. Pécs
  54. Salgótarján
  55. Sajópetri
  56. Siófok
  57. Szarvas
  58. Százhalombatta
  59. Szeged, Felső Tisza-parti Stadion
  60. Szeged, Szegedi Dózsa pálya
  61. Székesfehérvár
  62. Szombathely Rohonci út
  63. Szombathely, Király Sportlétesítmény
  64. Szolnok, Tiszaliget
  65. Szolnok, Véső utca
  66. Tatabánya
  67. Tiszakécske
  68. Tiszavasvári
  69. Tiszaújváros
  70. Vác
  71. Vecsés
  72. Zalaegerszeg

1 - Az új műfüvesen eddig egy meccsből láttam kb. 5 percet, de akkor háromfős emberhátrányban lőtt gólt a DVTK, szóval jó kezdet
2 - Ezeken a pályákon csak belülről néztem a meccset, szurkolóként nem láttam mást játszani

 

9 megjegyzés:

  1. nekem kimaradt
    demecser
    h szoboszló
    h vásárhely
    kaba
    kiskörös
    pandorf
    sajópetri
    szarvas
    ahol meg voltam a felsoroltakon kivül
    h németi
    b szentgyörgy
    selyp
    soroksár
    t füred
    nyékládháza
    m berény
    t kenéz
    s patak
    s újhely
    tarcal
    parasnya
    esmtk
    sényő
    budafok
    celldömőlk
    csorvás
    m szalka
    héviz
    homrogd
    t keszi
    bőcs
    b szentkereszt
    pásztó
    gyula
    nyírbátor
    nyíradony
    bodajk
    szekszárd
    abony
    gergelyi-ugornya
    b lórántháza
    dabas
    monor
    heves
    tállya
    reac
    b ábrány
    aszaló
    edelény
    encs
    forró
    sz besenyő
    mád

    VálaszTörlés
  2. @piroskettes: nagyon köszönöm a kiegészítést! Ezzel le is buktattad magad, mert Szekszárdon az utóbbi 20 évben egyszer játszott a csapat és ott csak 5 Diósgyőr szurkoló volt :-)Viszont a te listádban szerintem van két hiba, mert ha Diósgyőr meccsen voltál, akkor a Csorvás - DVTK meccset Orosházán, a Tiszafüred - DFC meccset Debrecenben, a Vágóhíd utcában játszották.

    Volt, aki privátban írt, az alapján kiegészítettem a listát, mert "természetesen" jártam már a Bozsik Stadionban és Baktalórántházán is.

    Hajrá srácok, más is jöhet!

    VálaszTörlés
  3. ez nem nagy lista, de leírom

    DVTK Center
    Salakos 1.
    Füves
    régi Műfüves
    MVSC
    Halmaj
    Gyömrő
    Budafok center
    Budafok Műfű
    Demecser
    Nyíregyháza
    Debrecen Oláh Gábor
    BKV
    Szusza
    Albert
    Illovszky
    Mészöly Műfű
    Hidegkuti
    Bozsik
    Budai II
    Vecsés
    Székesfehérvár
    Vác
    Nyékládháza
    MEAFC

    VálaszTörlés
  4. az ér, ha csak elmegy az ember a pályát megnézni és lefotózni?
    mert úgy nagyon sokon voltam, a magyarfutball.hu számára fotózom a pályákat

    VálaszTörlés
  5. tiszafüreden teremfoci volt az orosházi az igaz csak ott a másik oldalt voltunk szekszárdon meg voltunk vagy tizen-tizenketten nem régen néztem a hd oldalán a képeket

    VálaszTörlés
  6. Biztosan voltál Norbi Rákospalotán is...

    VálaszTörlés
  7. @piros: A groundhopping szabályai szerint kell minimum egy félidő. Úgy nekem is bővülne néhány külföldi stadionnal, de egy focipálya meccs nélkül sokat nem ér.

    ha hiszed, ha nem, Rákospalota kimaradt. Miként Sopron és Kaposvár is.

    @piroskettes: Valóban. Amiatt a tiszafüredi teremtorna miatt vitték Debrecenbe a bajnokit :-)

    VálaszTörlés
  8. négy hely még kimaradt
    szerencs
    makó
    nyirkárász
    sió pálya siofok ott egyszer a tarcsi játszott
    elő meccset

    VálaszTörlés
  9. Megvolt az első teljes meccs az új műfüves edzőpályán is

    VálaszTörlés